Gyógyfüvekről bővebben



Az 5FŰ testpakolások és fürdőfüvek fajtái és alkalmazásuk.
Gyógynövények leírásai.

Kína belsejében, magas hegyek között számos népcsoport él. Ez a terület 2 természeti formának és egyben 2 monszún klímatikus zónának is a határa. Itt található e földrajzi szélesség egyetlen kiválóan megőrzött, széles választékú hegyi örökzöld erdeje, amely ma nemzeti természeti kincs. Speciálisan előnyös természeti tulajdonságainak köszönhetően ez a vidék a biológiai fajták és kincsek óriási génbankja lett. "Természeti múzeum"-nak és "A különleges példányok kertje"-ként szolgál sokféle növény és állat számára.

Ezen a területen a természettudományok igen sokféle területén végeznek kísérleteket. Az ENSZ a hegység területét "Ember és bioszféra" megfigyelési pontnak nyilvánította. Elsőrendű fontosságú itt a kutatás, feltárás, fotózás, tudományos tanulmányok készítése, a természet és az erdők vizsgálata.

Az itt élők világszerte jól ismertek egészség-megőrzésükről. Sok ezer év óta használják intelligenciájukat, tudásukat, hogy harmóniában tudjanak élni a természeti környezettel. A hozzávalókat és alapanyagokat kézzel gyűjtötték, egy teljesen szennyezés és vegyszermentes környezetben. Gyógynövénygyűjtők, akiket a helyi gyógyszerészek vezetnek, a tradicionális késeket és sarlókat alkalmazzák, a levelek és ágak, kérgek, gyökerek begyűjtésére.

Az összes gyógynövényt reggel kell gyűjteni, mert reggel a természet a teljes bőkezűségét mutatja. Így az ilyenkor leszedett gyógynövények meg tudják gyógyítani a betegségeket és meghosszabbítják az életet.

Az itteniek körében ismeretlen máig a nemi- és bőrbetegség, és hosszú életet élnek, erre a 7 nemzedék együttélését mutató családok a bizonyíték. Minden nap vesznek egy fürdőt a napi munka után, évszaktól függetlenül. Fürdőjük abban különbözik a többi népekétől, hogy ők különböző, náluk honos gyógyfüveket is adnak a fürdővízbe. Ezeket a hegyekben gyűjtik, és alaposan megmossák, majd szárítják őket. Szürkületkor a család legidősebb egészséges tagja kiválogat különböző gyógynövényeket az egyes betegségeknek megfelelően.

A gyógynövényeket apró darabokra vágják, egy nagy üstben forrásban lévő vízbe helyezik és kb 15 percen át főzik. Ezután kiveszik a gyógynövényeket, egyes esetekben sót adnak a főzethez, majd leveszik a tűzről, és hagyják természetes úton kihűlni annyira, hogy fürdésre alkalmas legyen. Ezt a vizet 70 cm magas, 70-80 cm átmérőjű fadézsába öntik. Egyes helyeken ezeket a gyógyfürdőket, készitik hogy teljes testükkel a vízbe merülnek, csak a fejük látszik ki. A mérgeket és a bőrallergiákat kimosó fürdő után az izmok és a csontok kipihentek lesznek, növekszik a komfortérzet – test és lélek emelkedett lesz.

Egyik legvarázslatosabb e népek különleges „egészség megőrző” gyógyfürdői között az un „szülés utáni” fürdő, amit az itteniek „gyógyfürdő a szülés hónapjában” néven emlegetnek. A szülés után a helyi nők ezzel a fürdővel vigyáznak egészségükre, ennek köszönhetően szervezetük nagyon gyorsan helyreáll: 3 nap múlva már felkelnek, és 7 nap múlva már mennek dolgozni a hegyekbe.

A helyi gyógyszerészek és a kínai orvosok a gyógyfürdőket egy széles skálájú, sokféle alkalmazásra jó, mágikus hatású termékcsaládban egyesítették. Ebben megtalálhatók gyógyfürdők, férfi/női fürdők, izomlazító gyógynövény por, láb „füstölő” termékek, amelyek mind gyorsan feloldhatók forró vízben.

Akár egész-test fürdő, akár csak testrész fürdők formájában ezek mind biztonságosan és eredményesen behatolnak a bőr szerkezetébe, a fő és mellék meridiánokba, közvetlenül elérik a test belső részeit, az izmokat és csontokat, fokozzák a vér cirkulációját, megszüntetik a nyugtalanságot, megelőzik és gyógyítják a betegségeket, és jelentősen fokozzák az egészséget. Egy ilyen gyógyfürdő után a vérerekben egyenletesen folyik a vér, felgyorsul a belső cirkuláció, fokozódik az anyagcsere, felfrissül az egész test.

Ezek a gyógyfürdők a kiváló hatás elérésére felhasználják a víz hőmérsékletét, valamint mechanikai stimulációs és gyógyhatását az emberi testre. Ha a bőr vagy a sérült rész belemerül ebbe a forró folyadékba, a víz hőhatása kitágítja a bőrben az ereket, ami felfokozza a vér és a nyirok áramlását az érintett testrészben, és az egész testben. Az egész keringési rendszer: a véráramlás szívtől a fő artériákig, a kisebb erek hálózatán át a hajszálerekig felgyorsul, és nagyobb mennyiségű tápanyagot szállít a sejteknek. Miután a sejtek felvették a tápanyagot, kiválasztják a hulladékot, amit a keringési rendszer elszállít.

A betegségek okainak gyökere a gyenge és eredménytelen mikro keringésben keresendő, amely a méreg- és salakanyagokat nem szállítja el, és ezek emiatt hosszabb időn át a testünkben maradnak. Ezeket a fürdőporokat az ott őshonos gyógynövényekből készítik, és alkalmasak a bőrön keresztül betegségek megelőzésére és gyógyítására.

Ki tudják váltani az injekciókat és a pirulákat, amelyektől sokan idegenkednek. Egy újabb kezelési utat jelentenek.

A fürdőfüveket külsőleg használjuk, így nem érintik az emésztőrendszert és az enzimek anyagcseréjét, nem bántja a gyomrot és a lépet.A gyógyfürdők rugalmasan, biztonságosan és megbízhatóan alkalmazhatók. A szervezetre kívülről fejtik ki a hatásukat, nincsenek mérgező mellékhatásaik, használatukat bármikor meg lehet szakítani.

Az egyes fürdőfüvek nem csak egy meghatározott problémára vannak hatással, hanem egy sor más problémára is.



Az 5FŰ testpakolások és fürdőfüvek fajtái és alkalmazásuk.
Gyógynövények leírásai.





gyógynövényes fürdőfű, gyógynövényes pakolás, bőrszépítő fürdőadalék, bőrszépítő testpakolás, frissítő fürdőadalék, frissítő testpakolás, nyugtató fürdőadalék, nyugtató testpakolás, relaxáló fürdőadalék, relaxáló testpakolás, energizáló fürdőadalék, energizáló testpakolás, élénkítő testpakolás, élénkítő fürdőadalék, fiatalítő fürdőadalék, fiatalítő testpakolás, gyógynövény, gyógyfürdő, fürdő, fürdőadalék, cédrus fürdő, fürdőfű, kínai gyógynövények, fürdőterápia, fürdőkúra, testpakolás, tko, tradicionális kínai orvostudomány, hagyományos kínai orvostudomány, tradicionális kínai orvoslás, hagyományos kínai orvoslás, természeti múzeum, különleges példányok kertje, ember és bioszféra, harmónia a természettel, természetes harmónia, betegségek legyőzése, betegségek megelőzése, élet meghosszabbítása, matuzsálemi kor, hosszú élet, fadézsa, izom ellazítás, csont regenerálódás, egészség megőrző, egészség megőrzés, szülés utáni fürdő, fürdő a szülés után, férfi fürdő, női fürdő, salaktalanítás, salaktalanító, meridián, meridián vonal, fő meridián, mellék meridián, meridián tisztítás, gyógyfőzet, keringés serkentése, keringés fokozása, salakanyag eltávolítás, méreganyagok eltávolítása, véráramlás fokozása, nyirokáramlás fokozása, vérkeringés fokozása, nyirokkeringés fokozása, vérkeringés serkentése, nyirokkeringés serkentése, mellékhatás nélkül, nincs mellékhatása, kínai arcdiagnosztika, kínai testdiagnosztika, csí, csí áramlás, hiány állapot, többlet állapot, dugulás állapot, akne, pigmentfolt, sötét sárga arcszín, erős testszag, székrekedés, gyulladás, fertőzés, lelassult sejtműködés, immungyengeség, elégtelen mikrokeringés, bőr csökkent tápanyagellátása, szép bőr, hidratált bőr, levertség, csökkent életerő, fáradékonyság, rossz memória, álmatlanság, szívdobogás, aluszékonyság, ránc, energia feltöltés, felfrissítés, fizikai erő visszaszerzése, állóképesség javítása, pirospozsgás bőr, egészséges szín, ragyogó bőr, fényes bőr, ránctalanítás, szívteljesítmény fokozása, szívteljesítmény növelése, szíverősítés, vérkeringés fokozás, mikrokeringés fokozás, életerő megőrzése, csigolya bántalmak, ágyéktáji húzódás, reuma, ágyéktáji reumás fájdalom, hátfájás, akadozó keringés, izomfájás, túlterhelt ínak, túlterhelt csontok, tehermentesítés, csomók megszüntetése, csontfájás, csont fájdalom, izületi fájdalom, izületfájás, arthritis, ülő életmód, szauna érzet, levertség, immunrendszer erősítés, betegség utáni felépülés, rendszertelen menstruáció, rendszertelen menses, alacsony libidó, alacsony szexuális teljesítőképesség, hideg méh, fehérfolyás, abortusz utáni felépülés, abortusz utáni regeneráció, szülés utáni felépülés, szülés utáni regeneráció, klimax, változó kor, hormonegyensúly felborulása, hormonegyensúly megbomlása, méh melegítés, vérellátás fokozása, belső elválasztású mirigy, endokring mirigy, petefészek, ovárium, fiatalítás, fiatalító, bőrsimító, feszesítő, hajnövekedés, hajtáplálás, egészséges haj, kardiopulmonáris keringés, szív-tűdő keringés, májsejtek regenerálódása, méhnyálkahártya megvastagodás, dysmenorrhea, köszvény, elhízás, kövérség, obezitás, obesitas, súlyfelesleg, zsíros elhízás, vizes elhízás, magas vérnyomás, magas vérzsír szint, hiperlipémia, magas vérlipid szint, vér megtisztítása, vércukor szint beállítása, orrhurut, szájüreg fekély, bélrendszeri gyulladás, ekcéma, csalánkiütés , urticaria, akne , mitesszer, pattanás, szőrtüsző gyulladás, folliculitis, pikkelysömör, psoriasis, neurodermatitis, lupus, övsömör, herpes zoster, lábgomba, bőr allergiák, vörheny, rugalmas bőr, bőrimmunitás erősítése, felgyorsítják a sejtek auto-regeneráló funkcióit, szív betegség, lép betegség, tüdő betegség, vese betegség, szívburok betegség, vékonybél betegség, epehólyag betegség, gyomor betegség, vastagbél betegség, húgyhólyag betegség, csontritkulás, csontszövet túltengés, nyakfájás, nyakfájdalom, váll fájdalom, vállfájás, fagyott váll, adhesive capsulitis, ágyéki porckorong sérv, ín gyulladás, reumás köszvény , Hepatitis A , hepatitis B, májgörcs, alkohollal telített máj, zsírmáj, máj ciszta, cysta hepatis, májzsugor, cirrhosis, epehólyag gyulladás, cholecystitis, hasvízkór, aszcites, ascites, epekő, cholelithiasis, száraz haj, fakó haj , hajhullás , törékeny haj, zsíros haj , korpásodás, Pityriasis capitis, curcuma longa, kurkuma, schisandra sinensis, kínai kúszómagnólia, tripterygium wilfordii, rhodiola rosea, aranygyökér, impatiens balsamina, nebáncsvirág, albizzia julibrissin, selyemakác, poria cocos, kéreggomba, ligusticum chuanxiong, szecsuáni medvegyökér, eucommia ulmoides, gumiszil, lycopodium clavatum, kapcsos korpafű, oroxylum indicum





Copyrigts ®    2010    MIAOMEI Kft. All  Rights  Reserved Created  By  WEBVIKI